"A raj konceptuálisan az anyahajó ellentéte, annak ellenére is, hogy mindkettő használ robotikát. A raj irányítása decentralizált, de tűzereje koncentrált, míg az anyahajó [működése] centralizált, tűzereje pedig eloszlik." P.W. Swinger

Nézzük meg, miért olyan nagy szám, hogy a robotok úgy viselkednek, mint a hangyák/méhek/madarak!

A következő videón látszik, hogy a hangyák közös stratégiájuk révén minden egyedet meg tudnak óvni a sérüléstől. Nincsen veszteség, de ehhez feltétel nélküli összetartás és egységes reakció szükséges.

Orson Scott Card Végjátszma című regényében leírt egy földönkívüli létformát, amelyet a hangyákról mintázott. A "hangyok" (buggers) gyorsan és összehangoltan támadtak, űrhajóik a gondolat sebességével reagáltak. Ennek oka az volt, hogy a hangyokat a támadó űrhajórajban helyet foglaló királynő irányította a lények közös tudatán keresztül. A stratégiai előny, hogy a kommunikáció nem volt olyan nehézkes, mint az embereknél, gyengesége is volt a hangy egységeknek, hiszen a királynő hajójának kilövésével megszűnt az irányítás.

Scott elképzelése szerint a hangy csapatokat mindig egy-egy királynőnek kellett irányítania. Miközben a főhős-főparancsnok, Ender éppen azért volt képes saját hadseregét jól irányítani, mert önszerveződő egységekre építkezett, és tudta, ha egy űrhajó elveszíti a kapcsolatot a központtal, az űrhajó kapitánya nélküle is képes önállóan döntést hozni.

Végeredményben ezt a stratégiát alkalmazzák a madarak, halak stb. is. Az etológiába itt nem folynék bele, inkább maradjunk annyiban, hogy az Enderéhez hasonló eredményt az embernél "butább" lények is tudnak produkálni. Amennyiben feltételezzük, hogy a madárraj minden egyes tagja szabályszerűen, ugyanúgy reagál minden külső behatásra, mint a körülötte lévő összes egyed és a raj egésze, a mozgás központi irányítás nélkül is tökéletesen összehangolt lesz. Ender stratégiája a központosított és a decentralizált keveréke volt. A madaraké teljesen decentralizált. Reakcióik azonban azonosak lesznek, emiatt fennáll az öngyilkos cselekedetek veszélye, de azok a madarak, amelyek képesek felismerni a helyzetet és ösztöneik ellenére a menekülés érdekében változtatni reakciójukon, azok életben maradnak. Ez az evolúciós folyamat része.

Pihenésképpen nézzünk meg egy sejtautomatát!

Itt láthatjuk, hogy az egyes egységek válaszainak definiálásával létrehozhatunk maguktól reagáló rajokat. Így működnek a legegyszerűbb sejtautomaták is, ahol a matematikus csak azt definiálja, hogyan reagál a sejt a szomszédos sejtek és a környezet változásaira.

Ahhoz, hogy a legelső videón látottakhoz hasonlóan viselkedjenek a robot raj tagjai, szükség van előre programozott válaszokra, a robotokat összekötő kapcsolatra és a robotokat az irányítóval összekötő kapcsolatra. Ebben a rendszerben mindig van némi redundancia, ami ahhoz szükséges, hogy bármelyik robot továbbítani tudja a körülötte lévőknek (és ők tovább az információ első fogadójától még távolabb lévőknek) a kapott utasításokat és ellenőrizze, hogy teljesítésre váró utasítások érvényben vannak-e még.

Amiért a raj létrehozása nagy szám, az a megnövelt hatékonyság. Ez olyan helyzetekben, mint egy katonai támadás létfontosságú. Ugyanakkor a tudomány mai állása szerint a robot raj sok helyen sebezhető is: sebezhető a hálozaton keresztül, melyet a robotok egymás közt használnak, sebezhető az irányítóval tartott kapcsolaton keresztül és sebezhető azáltal, hogy a raj egyes tagjai nem önállóan reagálnak, hanem előre megadott fix válaszokat adnak. Ne legyenek illúzióink, a mai robot rajok egyáltalán nem autonómok. Nem lesz egy robot hős, aki megmenti a helyzetet, ha megszakad a kapcsolat az irányítóval.